Versenyzés

2010-től (az első verseny kivételével, mert akkor még nem volt meg a motorom) Magyarországon a legnagyobb kategóriánka számító géposztályban indulok a Competition-ben. A gépem egy Suzuki GS, ami 1428 ccm-is, és közel 300 lóerő. :) Semmilyen feltöltő nincs benne. Jó kis gép. Nézdd meg a videókat, hogy mit tudok alkotni a gépezettel!!! Szerintem tetszeni fog!!!! :-)

 

Hivatalosan licences versenyzőként 2003-ban, egy 125-ös Aprilia AF1-el kezdtem pályafutásomat, de életem első versenyére Csongrádon került sor egy 4ütemű 125 köbcentis géppel. Ezon tuningolva nem volt semmi, de azért, hogy ne érje szó a ház elejét levettük a csomagtartót.  A verseny egy élmény volt. Közöm nem volt akkor még a gyorsuláshoz, azt sem tudtam, hogy mi fán terem. Megkérdeztem ott egy ismerőst, hogy mit is kell csinálni indulásnál, és mondta, hogy mivel ez csak 4ütemű a motorom, ezért olyan 4-5 ezres fordulatról rajtoljak, kicsit csúsztatott kuplunggal, és utána húzzam, ahogy csak tudom. Na ehhez képest a verseny hevében (természetesen egy 2 ütemű vas mellett állva) olyan 8-9 ezres fordulaton, csúsztatott kuplung nélküli égboltnézéssel kezdtem a futamot. Ebből adódik, hogy nem nyertem meg a futamot, de a nézők nagyon megtapsoltak, mert ilyet még nem láttak. Apámon is láttam a megkönnyebbülést, hogy nem dobtam el a vasat, és akkor már sejtettük, hogy ebből lesz valami.

Az első valóban versenyre vett motorom az Aprilia AF-1 Sintesi volt. Igaz ez le lett rendszámozva és utcán is használtam, de ettől független nagyon szépen teljesített versenyeken. Mivel ez minden ízében utcai motor volt, és semmilyen fejlesztésben nem részesítettük, így első évben ezzel, összetett 2. voltam.

2004-ben már ennek egy frissebb, versenyre használt változatával indultam, ami már csak futón találozott az utcai légkörrel.  Szerintem az eredményeim magukért beszélnek. 4-szer lettem 125-ös Magyar Bajnok ezzel a vassal.

2007-ben már 3 kategóriában indutam; Street 125, Szoci, és Moditwin.ez utóbbi kettővel idén, 2009-ben is versenyeztem, méghozzá kifejezetten sikeresen. A nagy motorommal versenyben nem találtam legyőzőre, de a szoci mocimmal egy alkalommal második lettem. Az, hogy az Mz-m nem lett idén fejlesztve megbosszulta magát. Viszont az Apriliám a CZETTNER Műveknek köszönhetően folyamatosan fejlesztés alatt állt, aminek az eredménye a Cepsa Kupa, MAMS Bajnokság, és a Dragracing versenyek 1. helyezését jelentette. Ebben az évben is rengeteg verseny volt és Kunmadaras adott otthont a Dragbike EB-nek. Ezen a versenyen nyitott kategóriában a Superstreet és a Moditwin is képviseltette magát, amit szintén sikerült megnyernem!!!

 

Moditwin:
Ez a 3. év, hogy ugyanazzal a motorral megyek, szerencsére anélkül, hogy komolyabban hozzá kellett volna nyúlni. Ezt annak is köszönhetem, hogy a motorom egy sporttúra változat, ami nem annyira erős, mint testvérei. Erre került rá a nitro, és természetesen a folyamatos fejlesztések sem maradhattak el, hogy a legjobb helyen zárhassam az évet. Egy-két versenytől eltérve csak az Országos Bajnoki futamokon indultam, hogy maximálisan kíméljem a technikát. Úgylátszik, hogy ez a taktika be is vállt, miel most vissza lett alakívta a motorom utcára és hibátlanul működik. 

A versenyeim után szülővárosom folyamatosan megjelentett rólam cikkeket, amik beszámolnak a különböző eseményekről. A Békés Megyei Hírlap és egyéb oldalak rólam készített beszámolóit az alábbi linkeken tekinthetitek meg:

http://www.bmhirlap.hu/index.php?apps=cikk&d=2009-07-17&r=9&c=748932
http://beol.hu/bekes/sport/motorsport-matusik-andrea-a-ketszaz-kilos-szornyeteggel-is-elbirt-194157
http://www.beol.hu/bekes/sport/holgy-szoci-mocival-matusik-andrea-mz-jevel-ferfiak-tucatjait-gyozi-le-231125
http://www.beol.hu/bekes/sport/folytatodik-matusik-andrea-motoros-sikerszeriaja-233911
http://beol.hu/bekes/sport/dragbike-matusik-megnyerte-az-evet-253560
http://www.carsandgirls.hu/cars_and_girls.php?h=445

http://csajokamotoron.hu/index.php?p=gallery&action=showimages&galid=679&area=1
http://csajokamotoron.hu/index.php?area=1&p=news&newsid=469
http://csajokamotoron.hu/index.php?area=1&p=product&action=showdetails&id=51

http://www.rtlbulvar.hu/cikk/263572
http://motoros-szivek.hu/esemenyek/esemeny/htmls/motoros_amazonok_a_tvben

 

Szoci:
A szoci mocimmal sokat javítottam a tavalyi eredményeimen, ami idő és a sebességcsúcsokat jelent.  Azt azért gyorsan hozzá kell tennem, hogy a két motor szerelői, fejlesztői nem ugyanahhoz a névhez kapcsolódnak, vagyis különbőző emberek készítik fel a motorokat a megmérettetésekre. A Szoci mocim eddigi teljesítményét Hadobás Petinek köszönheti, a Moditwines Apriliámat pedig a Czettner Művek állandó odafigyelésének köszönhette, hogy mindig a toppen volt.

MINDENKINEK NAGYON KÖSZÖNÖM A SEGÍTSÉGÉT! HÁLÁS VAGYOK ÉRTE!!!!!!!!!! :)