Üdvözöllek a honlapomon!
Matusik Andrea dragbike versenyző vagyok. 2003-ban kezdtem el a motorversenyezést és azóta is függő vagyok.
Technikai sportokat űző családba születtem, mivel Apum rally-, Nagyapum pedig motorversenyző volt a munkája mellett. Innen az érdeklődés a motorok, a gépek iránt. 1986. június 26-án születtem Békéscsabán. Szüleim fiút vártak, de mivel nem annak sikerültem, így velem is beérték, sőt! Felmenőim elmondása szerint elevenebb voltam, mint némelyik fiú, és akkor örültem a legjobban, amikor Anyukám kivitt engem a garázsba és ott megláttam azt a sok “lomot”. Óvodában is mindig a fiúkkal játszottam és nem kifejezetten voltam az a babázós típus. Majd általános iskolában is folyamatosan vertem a fiúkat. Később ezt a tudásomat kamatoztatva elmentem taek-won-do-zni, és ott ragadtam kb 4. és fél évig.
Csak, hogy ne higgyetek engem ennyire brutális nőnek, azért el kell azt árulnom, hogy 7 évig csellóztam és 2 évig basszusgitároztam, szóval zenei vonalon is erősítettem. Jelentleg pedig a Pátyi énekkar tagja vagyok. Vagyis teljesen normális ebmeri lénynek érzem magam. A gimi után a Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karára mentem, amit 2009 nyarán sikeresen be is fejeztem, így már végzett Gépészmérnök vagyok.
A cselló újra szerepet játszik az életemben, már amennyire az időm engedi. Én csak annyit mondok magamról, hogy lelkes amatőr vagyok. :) Emellett a Pátyi énekkarban is ténykedem, bár most a rádiós időpontom miatt nem tudok jelen lenni a próbákon, de lélekben ott vagyok, és fellépésekre is elkísérem őket, mert a kottákat midnig megkapom!
